Legutóbbi számunkból

Tartalom
Próbaszám
Médiaajánló
 

A Jövő Járműve


Médiaajánló

Érdemes nálunk megjelenni

Hazánk autóipari szerepe egyre jobb megítélésnek örvend. A világ vezető autógyárainak terjeszkedése Magyarországon azt az üzenetet hordozza, hogy a cégek elégedettek a hazai gazdasági környezettel, a munkaerő képzettségével, és lehetőséget látnak új beszállítók bekapcsolódására a termelésbe.

Ezek a tendenciák kihívást és feladatok sokaságát jelentik a lehetséges beszállítók, és a mérnökképző felsőoktatási intézmények számára egyaránt. A vállalkozásoknak fel kell készülniük a magas minőségi követelmények teljesítésére, az egyetemeknek és főiskoláknak pedig olyan motivált, idegen nyelveket jól beszélő és felkészült mérnököket kell kínálniuk a beruházóknak, akik be tudnak illeszkedni egy multinacionális vállalat munkahelyi környezetébe. Ugyanakkor a nagy konszerneknek is érdekük keresni a kooperációs lehetőségeket a felsőoktatási intézményekkel, hogy a szükséges minőségi munkaerőt még a munkába állásuk előtt idejében kiképezzék, és magukhoz kössék.

A Jövő Járműve az új technológiák és elektronikai megoldások közreadásával járul hozzá a „kereslet és kínálat” hatékonyabb kommunikációjához. Célunk egy olyan sikeres, modern folyóirat készítése, amelyben a magyar járműves műszaki tudományos élet publikálhat, a publikációjáért elismerést kap, valamint amelyre a külföldi tudományos, kutató és fejlesztő társadalom odafigyel.

Célcsoportok

Elsősorban a járműipari fejlesztésben tanulók, kezdve a középfokú tanulmányokat folytatóktól egészen a Ph.D hallgatókig; az oktatásban résztvevő tanárok, professzorok, valamint a kutatással és fejlesztéssel foglalkozó autóipari beszállítók, autógyártók.
 
  • szakközépiskolai tanulók: potenciális hallgatók toborzása a felsőoktatás számára, az egyetem szakmai presztízsének növelése, tárgyi tudás növelése az oktatás minőségének növeléséért, a fenntartóipar, a gyártás és a fejlesztés kapcsolatának szorosabbra fűzése
  • autó iránt érdeklődő gimnazista: érdeklődés "irányítása" a járműipar felé, az egyetemek saját hallgatói létszámának növelése, járműipari orientáció
  • szakközépiskolai tanár: befolyásolhatja a diákokat, presztízs, ha a tanár is elismeri az újságot, ismert tanár véleménye jobban befolyásol, bizalom, multiplikátor szerepköre van
  • BSC hallgatók: látókör szélesítése, erősebb tudású hallgatók képzése, MsC irányok felé való orientálás
  • MSC hallgatók: új technológiák mélyreható ismerete, elsajátítása, a megismert kutatási eredmények alkalmazása
  • PHD hallgatók: saját kutatásokhoz témafelhasználás, inspiráció, publikálási lehetőségek megteremtése a saját hallgató bázisnak
  • Egyetemi tanárok: publikálási lehetőség, a hallgatók felé saját presztízsük növelése, ismertség és elismertség megteremtése
  • Kutató professzor: saját kutatások publikálása, ezáltal az adott egyetem hírnevének öregbítése, kapcsolatépítés, szponzoráció saját kutatásokhoz
  • Autószerelők: minőségi munkaerő képzése, esetleg távoktatásban kiegészítő képzések elvégzése, hirdetések
  • Alkatrészkereskedők: iparági trendek alaposabb megismerése, előre tudják merre mozdul el a piac
  • Szervizvezetők: iparági trendek alaposabb megismerése, előre tudják merre mozdul el a piac
  • Mérnökök: szakmai fejlődés, érdeklődési kör kiszélesítése, "kereslet és kínálat találkozása" munkaadó és munkavállalók között
  • K+F intézetek: kutatások publikálása, gyakorlati helyek biztosítása, kiemelkedő tanulmányi eredményekkel rendelkezők felvétele a piacra kikerülés előtt
  • Alkatrészgyártók, beszállítók: közvetlen kapcsolat kialakítása az egyetemek és a cégek között, leendő munkatársak szerzése, megismerése a piacra kerülés előtt
  • Összeszerelő üzemek, autógyárak: közvetlen kapcsolat kialakítása az egyetemek és a cégek között, leendő munkatársak szerzése, megismerése a piacra kerülés előtt. Termékspecifikus ismeretek közzététele szakmai közönség, leendő munkatársak számára. Egyetemi kutatóhelyek, mint lehetséges külső fejlesztési kapacitás felfedezése, integrálása, irányultságának befolyásolása, illesztése a saját K+F tevékenységhez
  • Kormányzat: egyetemek presztízsének növelése, kapcsolatok ápolása, olyan tudással rendelkezzenek a hallgatók, amire az egyetem és az ország büszke lehet, külföldi ismertség és elismertség megszerzése, a munkaerő piac által elismert, a gyakorlat által verifikált friss diplomások kibocsátása, a „diplomás munkanélküliek” számának visszaszorítása
  • Szakhatóságok: egyetemek presztízsének növelése, kapcsolatok ápolása
  • Egyetemek: az intézmény versenyképességének, kompetenciáinak erősítése az által, hogy végzettjei minőségi munkahelyeken tudnak elhelyezkedni, az egyetem saját diplomájának presztízse ezáltal is nő. Mindamellett a nevezett médium közvetítő szerepet tölthet be az egyetemek és a gazdaság prémium szereplői között.
 

A folyóirat adatai

Példányszám: 4000
Terjedelem: 56-112 oldal
Szín: 4 + 4
Kivitel: gerinckötés
Megjelenés: negyedéves
 

 

Hirdetési listaárak

 
Méret
Nettó ár
B2 1/1 oldal
210 x 275 mm
400.000 Ft
B3 1/1 oldal
210 x 275 mm
400.000 Ft
B4 hátoldal
210 x 275 mm
440.000 Ft
1/1 oldal
210 x 275 mm
350.000 Ft
1/2 oldal
210 x 146 mm
250.000 Ft
2/1 oldalpár
2 x (210 x 275 mm)
650.000 Ft
Szakmai cikk   245.000 Ft / oldal

 Az árak az áfát nem tartalmazzák.
 

Kedvezmények

Többszöri megjelenés (előre lekötötthirdetések) esetén:
Megjelenés 2 lapszámban   -10%
Megjelenés 3 lapszámban   -15%
Megjelenés 4 lapszámban   -20%
 
Ügynökségi jutalék: 15%
A kedvezmények maximum 40%-ig összevonhatók.

 

Reméljük, hozzásegítettük ahhoz a döntéshez, hogy megjelenjen médiumainkban. Jelezze ezt munkatársunknak, hogy felvehesse Önnel a kapcsolatot a személyre szabott ajánlat megbeszélése céljából.

A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.