Legutóbbi számunkból

Tartalom
Próbaszám
Médiaajánló
 

A Jövő Járműve




KSH: 3,4 százalékkal nőtt az ipari termelés júliusban

Az ipari termelés volumene 3,4 százalékkal haladta meg júliusban az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal - jelentette első becslés alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

    Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás júliusban  0,7 százalékkal csökkent. A termelés az év első hét hónapjában 6,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit.
    Schindele Miklós, a KSH főosztályvezető-helyettese az adatok ismertetésekor elmondta: a tendenciák nem változtak a korábbi hónapokhoz képest, továbbra is a járműgyártás a fő húzóerő. Az előző év azonos időszakához képest a lassulást a magas bázis okozta - tette hozzá.
    A kiigazítatlan adatok szerint az idén márciusban volt az ipari kibocsátás eddigi csúcsa, amikor 11,5 százalékkal nőtt a termelés, a második legnagyobb pedig a júniusi 11,0 százalékos éves növekedés volt. A szezonálisan kiigazított éves adat az első negyedévben kétszer is 9 százalék fölötti növekedést mutatott, a második negyedévben pedig egyszer 6, kétszer 6,4 százalékos bővülést jelzett és tavaly október óta nem volt ilyen alacsony, mint júliusban.

(forrás: MTI)