Legutóbbi számunkból

Tartalom
Próbaszám
Médiaajánló
 

A Jövő Járműve




Nőtt a forgalomba helyezett új autók száma augusztusban

Augusztusban csaknem 5000 személygépjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, 4,8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, az első nyolc hónapban ugyancsak nőtt a forgalomba helyezések száma, 11,7 százalékos éves növekedéssel meghaladta a 49 ezret - közölte a Datahouse adatai alapján a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).

Az MGE kifejti, hogy a személygépkocsik piacán egyértelműen lassul a növekedés, részben a magasabb bázis, részben a konszolidálódó vásárlóerő miatt. Az egyesület azonban ezzel együtt is 75 ezer forgalomba helyezett új személyautóval számol idén év végére, ami 15 százalékkal haladná meg a 2014-est.     Az egyesület szerint a magánvásárlók inkább a használt autó kínálatból elégítik ki igényeiket, bár valószínűsíthető az is, hogy a céges vásárlások egy része - különösen az egy-három autós céges vásárlások - magánvásárlásnak tekinthető, csak az általános forgalmi adó visszaigénylés miatt kerül az adott autó céges vásárlási körbe és finanszírozásba.
    A JATO Dynamics MTI-nek küldött összesítése szerint augusztusban a legkeresettebb autómárka (személyautó és összes haszongépjármű) a Ford volt, 836-os darabszámmal, amellyel a magyarországi piac 13,6 százalékát sikerült lefednie a márkának. Csak a személyautók piacát tekintve augusztusban az Opel volt a legnépszerűbb 616 darabbal és 12,3 százalékos piaci részesedéssel. A második a Ford (591 darab), a harmadik a Suzuki (512 darab), amit a Skoda (489 darab) és a Volkswagen (409 darab) követ a toplistán.
    A kishaszonjárműből augusztusban 961-et helyeztek forgalomba, 21,6 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál, de az év első nyolc hónapjában még így is nőtt az újonnan forgalomba helyezett kishaszonjárművek száma: 8,5 százalékkal, 10 453-ra. Az MGE szerint a kishaszonjármű piac az eddig a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja által generált forgalomnövekedés után folyamatosan lassul.
    A motorkerékpárok eladása 10 százalékkal, 153 darabra nőtt.
    A nagyteherautókból 381 darabot adtak el a kereskedők, ami 13,7 százalékos többlet. A legjelentősebb mértékű növekedés a buszoknál volt, augusztusban 42 buszt talált gazdára, ez pedig közel tízszeres emelkedés tavaly augusztushoz képest - hívja fel a figyelmet keddi, MTI-hez eljuttatott közleményében a Magyar Lízingszövetség.
    A közlemény idézi Lévai Gábort, a lízingszövetség főtitkárát, aki kiemelte, hogy a járműeladásokban fontos szerepet játszanak a lízingtársaságok: az új személy- és kisteherautók közel 40 százaléka lízingkonstrukciók segítségével talál gazdára. A főtitkár szerint a lízingpiac növekedésében a jövőben is fontos szerepe lesz ajárműpiac növekedésének, de emellett a lízingcégek nemcsak a járművek, hanem más, a vállalkozások működéséhez kulcsfontosságú eszközök beszerzésében is főszerepet játszhatnak a következő időszakban.

(forrás: MTI)