Legutóbbi számunkból

Tartalom
Próbaszám
Médiaajánló
 

A Jövő Járműve




Az Apple 2019-re felkészül az elektromos autók gyártására

Az Apple-nek az a célja, hogy 2019-re képes legyen elektromos autót gyártani, s ezért felgyorsította az erre irányuló erőfeszítéseit - közölte a The Wall Street Journal.

    A cupertinói cég több mint egy évet töltött el a saját autógyártás lehetőségeinek mérlegelésével. Az erre szakosodott, Titan kódnevű projekt vezetői a közelmúltban engedélyt kaptak arra, hogy megháromszorozzák a gépjármű-csapat 600 fős létszámát. Noha a cég számos szakembert vett fel vezető nélküli gépjárművek kifejlesztésére, szakértők szerint az Apple első elektromos autói nem lesznek teljesen önjáróak.
    Az elemek, a szenzorok és a szoftver-hardver integrációja területén a cég az iPhone révén már rendelkezik tapasztalatokkal, amelyeket hasznosítani tud majd az újabb generációs autóknál.
    A lap rámutatott, hogy egy-egy új jármű bevezetése azoknak a cégeknek sem könnyű, amelyeknek már van tapasztalatuk ezen a területen.
    Nem világos egyebek között az sem, hogy ki lenne az Apple járműipari gyártópartneire. A lap rámutatott, hogy az ilyen jellegű projektek esetében nem ritka, hogy csúsznak a határidők. A The Wall Street Journal szerint az Apple nem feltétlenül arra készül, hogy az elektromos autója már 2019-ben eljusson a fogyasztóhoz, hanem arra, hogy a mérnökök meghatározzák a termék alaptulajdonságait.
    Az elektromos autók piacán az alacsony olajárak miatt jelenleg nincs tülekedés, de az üzemanyag-költségek növekedhetnek, mint ahogy világszerte szigorodhatnak a környezetvédelmi előírások is.
    Jelenleg a Tesla Motors és a Nissan gyártja a legismertebb és legnagyobb teljesítményű akkumulátoros autókat.     Szakértők szerint az Apple-autó debütálásának várható időpontjában más gyártók is megjelennek hasonló, nagy távolságok megtételére alkalmas autókkal a tömegpiacon: így a GM, a Volkswagen és a Porsche is.

(forrás: MTI)