Hangos karácsonyra várva

ÖSSZEFOGLALÓ 

Show-hatást is bevetettek a SZEngine motorfejlesztő csapat tagjai, amikor a nagy nyilvánosság előtt leleplezték az általuk készített erőforrást. Négy év alatt száznál is több hallgató dolgozott azon, hogy ezen ünnepélyes pillanat elérkezhessen.

Az ember azt gondolná, hogy a SZEngine névnél találóbbat aligha lehetett volna kitalálni. Ezzel együtt sajnos még a Széchenyi István Egyetem hallgatóinak jó része sem tudja, hogy hol és mivel is foglalkozik ez a csapat. Pedig egyetemünk rövidítésének és a motor szó angol megfelelőjének összefűzéséből származó csapatnévnek – ahogy mondani szokás – „ütni kellene”. De tudják mit? Nem is a névnek kell nagyot szólnia, hanem a teljesítménynek. És ebben nincs hiba.

Az Egyetemen, a Belső Égésű Motorok Tanszék épületében tartott motorbemutatót követően ültünk le beszélgetni Varga Tihamérral, a SZEngine Motorfejlesztő Csapat aktuális vezetőjével.

Mielőtt belevágtunk volna a csoport tevékenységének ismertetésébe, személyes bemutatkozásra kértük az ajkai fiatalembert. – Az édesapám és a bátyám is gépészmérnök, így aztán magától értetődik, hogy én is az akartam lenni. A sorsom egyébként tizennégy éves koromban dőlt el véglegesen, amikor jogosítványt szereztem segédmotorra, s kaptam is mindjárt egy Simsont. Azt aztán szerelhettem rendesen, de ez egyáltalán nem vette el a kedvem a műszaki tanulmányoktól. Sőt. A bátyámhoz hasonlóan a gimnázium elvégzése után én is a Széchenyi István Egyetemre jöttem tanulni. Abban az évben, amikor ő kézhez kapta a diplomáját, akkor voltam gólya. Most meg már én töltöm itt az utolsó félévemet, már a diplomamunkámat is le kellett adnom. Pontosabban, ez csak alapszakon lesz az utolsó félévem, mert utána mesterszakon még szeretnék két évet itt maradni.

 S hogy Tihamér aztán hogyan is került be a SZEngine csapatába?

 Úgy gondolom, hogy nem olyan nehéz az egyetem, csak komolyan kell venni, és akkor menni fog. 2010-ben, az egyik, immáron Ingolstadtban dolgozó barátom felhívott, hogy létezik ez a motorfejlesztő csapat, lenne-e kedvem esetleg csatlakozni. A válaszom természetesen igen volt! Nagyon megtetszett, amit meséltek a feladatukról, így aztán örömmel csatlakoztam. Az elején a kenési rendszer konstruktőreként ténykedtem, majd részlegvezető lettem. Egy évvel ezelőtt két csapattársammal együtt „hívattak minket” a vezetők, mondván, ők már kiöregedtek, diplomával a kézben lassan búcsút intenek az egyetemnek, úgyhogy vezetői szinten is fiatalítani kellene. Ránk gondoltak. Az egyik társamat a műszaki dolgok érdekelték leginkább, a másikat a háttértámogatás és a menedzsmenti rész. Engem ért a megtiszteltetés, hogy vezessem a csapatot, illetve foglalkozzak a kommunikációval. Tényleg úgy érzem, hogy meseszerű, ami történik velem…

A SZEngine 2008-ban kezdte tevékenységét. Az Audi Hungária hathatós támogatásával alapították meg a csapatot, azzal a céllal, hogy fejlesszenek ki egy, a Formula Student versenysorozatba szánt olyan versenymotort, melyet a későbbiekben több járműfejlesztő csapat is felhasználhat. A csapat a nulláról kezdte a munkát, s bizony az eltelt négy év alatt száznál is több hallgató vett részt abban a munkában, melynek eredménye az az egyhengeres, ötszáz köbcentiméteres erőforrás, amelyről november végén hullott le – képletesen és a valóságban is – a lepel. Amit aztán a csapattagok meg is ünnepeltek.

A fejlesztés tényleg saját kútfőből történt, az Audi Hungáriánál dolgozó szakemberek időről-időre véleményezték az elvégzett munkát – tette hozzá Varga Tihamér, akitől azt is megtudtuk, hogy mivel a henger bevonatolása még nem készült el, egyelőre várni kell a motor tesztelésével. – Miután ezen művelet Svájcban történik, s nagyjából egy hónapot vesz igénybe, csak remélni tudjuk, hogy a karácsonyfa alatt beindíthatjuk a motort. Aztán egy korábbi, már lezárult projekt fékpadján hosszasan tesztelhetjük is. Biztosra veszem, hogy lesznek gyerekbetegségei, amit szeretnénk a következő, EVO2-es motor építésénél kiküszöbölni.

Az erőforrást egyébként úgy tervezték, hogy azt a járműben a pilóta mögött keresztben lehet beépíteni. Ily módon a vezetőülést jobban meg lehet dönteni, alacsonyabb autót lehet építeni, ami a légellenállás szempontjából egyáltalán nem mindegy.

Egy autó alapkonstrukcióját a motor határozza meg. Azért fejlesztünk egyedi váltót, hogy ily módon az egész erőforrás komplett legyen és egyszerűbben lehessen beépíteni. A már elkészített motort tesztelésre szánjuk, s bár vannak csapatok, melyek már most komolyabban érdeklődnek, nyugodtabb lennék, ha a beépítéssel megvárnánk az új generációs motort. Amiről azt már most elárulhatom, hogy azon olyan nagy változást nem szeretnénk a mostanihoz képest eszközölni, inkább amit tudunk, azt szeretnénk még jobban kivitelezni, illetve a motort a jelenleginél mindenképpen könnyebbé varázsolni.

A SZEngine jelenleg mintegy ötven hallgatóból áll, s továbbra is nyitott minden hallgató előtt. Igaz, most már náluk is van állásinterjú, aztán van egy fél éves próbaidőszak,ami után elbeszélgetnek a még mindig csak potenciális csapattaggal. S ha látták, látják rajta az együttműködés szándékát, az elhivatottságot, akkor teljes jogú csapattaggá válhat.

Az a legfontosabb, hogy a hallgató motivált és szorgalmas legyen, s persze érdekelje a választott szakmája. Miután ez a lehető legjobb gyakorlat egy leendő mérnök számára, ha tudatosan építi a jövőjét, akkor nem is kétséges, hogy mit választ. Ily módon majd az elmélet is könnyebben megy, a diploma mellett pedig ott lesz valami plusz, amire a cégek is felfigyelnek.

Végezetül, ahogy az például az Oscar-díjátadón is szokás, jöhet a köszönet kinyilvánítása minden érintettnek. – Aki benne volt, vagy van egy ilyen projektben az pontosan tudja, hogy nem véletlenül köszönöm meg az egyetemnek, valamennyi támogatónknak a segítséget, valamint a családtagjainknak a türelmet. Mert ha ezt komolyan csináljuk, márpedig csak úgy van értelme, akkor bizony sok mindenről le kell mondanunk. Én például kevesebbet sportolok. Szekeres Tamás rektor az ünnepség után odalépett hozzám és személyesen gratulált. Nagyon jól estek a szavai, és megerősítettek abban, hogy jó úton járok, hogy jó úton járunk. Őszintén szólva, büszkeséggel tölt el, hogy egy ilyen csapatot vezethetek, képviselhetek. A motor születése kapcsán megújult a honlapunk és megszületett a havi szinten kiküldeni tervezett, magyar angol és német nyelven íródó hírlevelünk. Hogy most már ne csak a Széchenyi István Egyetemen, hanem az országban, sőt a határainkon túl is mind többen tudják, hogy a SZEngine egy győri motorfejlesztő csapat.