Bemutatkozik a Kecskeméti Főiskola Formula Student csapata
Molnár Gábor gépészmérnök-hallgató Kecskeméti Főiskola Bári Gergely tudományos munkatárs Kecskeméti Főiskola Hazánkban az autóipar előretörésének eredménye képpen, egyre nagyobb igény mutatkozik a megfelelően képzet járműgyártó szakemberek iránt. Az elméleti tudás biztosított, azonban a legtöbb felsőoktatási intézmény sajnos nem tud elegendő szakmai gyakorlati lehetőséget teremteni hallgatói számára. Ezen megfontolásból születtek meg az olyan hallgatói járműépítő versenyek, mint például a Formula Student, melynek során a mérnökhallgatók maguk terveznek, építenek és versenyeztetnek meg egy igazi versenyautót. Idén a Kecskeméti Főiskola hallgatói úgy döntöttek, hogy más versenyeken elért sikereiken felbuzdulva belevágnak ebbe az óriási kihívást jelentő projectbe és KEFO Motorsport néven Formula Student csapatot alapítottak.A KEFO Motorsport története
A KEFO Motorsport (KMS) 2010 októberében alakult és a Kecskeméti Főiskola motorsportok iránt érdeklődő hallgatóinak nyújt lehetőséget arra, hogy részt vegyenek a Formula Student versenyekben, hogy átélhessék hogyan is működik egy versenycsapat, milyen kihívásokat jelent egy versenyautó tervezése, építése és üzemeltetése. A csapatban eltöltött idő alatt a diákok megtanulják a csoportos munka alapvető eszközeinek használatát, szembesülnek az együttműködés, a közös munka problémáival. Nem csak a gépészmérnök hallgatóknak teremt jó lehetőséget egy ilyen projectben való részvétel, hanem az intézmény műszaki menedzser, illetve informatika szakos hallgatói is nagy szerephez jutnak. A Főiskolán folyó képzés átalakulóban levő profiljába is beleillik a csapat tevékenysége, hiszen idén már a járműgyártó szakirány is a választható szakok között szerepelt, valamint jövőre a főiskolára bekerülők már járműgyártó alapszakon is megkezdhetik felsőfokú tanulmányaikat.
Mindemellett mondhatni már törvényszerű volt egy Formula Student csapat alapítása, hiszen a GAMF kar hallgatói, már korábban is kiváló eredményeket értek el egyéb járműépítő versenyeken. Nem rég tért haza Németországból a Shell Eco-Marathon versenyt megjárt kecskeméti csapat, mely a világ jó néhány nagy egyetemét megelőzve a prototípus kategóriában az előkelő ötödik, míg a benzines kategóriában a negyedik helyet szerezte meg. Büszkék lehetnek eredményeikre a GAMF-os elektromobil csapatok is, hiszen a miskolci verseny abszolút győzteseiként ünnepelhettek, de a pneumobilosok is kitettek magukért, és háromszor is dobogóra állhattak. Mindezek tükrében elmondható, hogy lelkesedésből és szakértelemből nincs hiány a hallgatók részéről, ezért jó néhányuk már egy ideje a KMS tagjaként tevékenykedik. Az intézmény vezetősége is belátva ezen versenyek fontosságát, az idei tanévben az alkotói szabadságot növelendő, egy jól felszerelt hallgatói műhelyt adott át, ahol a diákok a nap huszonnégy órájában dolgozhatnak.
Együttműködés a BME FRT-vel
A Budapesti Műszaki Egyetem Formula Student csapata több éve már, hogy egyedüliként képviseli hazánkat ezen a rangos versenysorozaton és most, hogy egy másik hazai csapat szeretne nyomdokaikba lépni, rivalizálás helyett inkább segítik a kecskemétiek munkáját. A budapestiekkel megvalósult kooperáció jóvoltából ugyanis a KEFO Motorsportnak nem kell a „nulláról” kezdeni a járműépítést, hanem a BME FRT tavalyi autójából kiindulva építhetik meg első Formula Student versenyautójukat. Ez óriási segítség egy újonc csapatnak, hiszen ez által jó néhány akadályt buktatóiktól mentesen tudnak venni, gördülékenyebbé téve azon tapasztalatok megszerzését, melyek jövőre az alapjait jelenthetik majd egy teljesen új versenyautó tervezésének és kivitelezésének.
Célok a győri versenyre
A KEFO Motorsport első megmérettetésének színhelyéül Győr fog szolgálni az augusztusban megrendezésre kerülő Formula Student Hungary verseny keretin belül. Ez a hazai verseny második alkalommal kerül megrendezésre és már az online regisztrációnál is szükség volt a gyorsaságra, mivel a versenyszervezőség harmincra maximalizálta az elfogadható jelentkezések számát, amit aztán később még kettővel kibővített. A nevezési lista kevesebb, mint két perc alatt megtöltődött Európa rangosabbnál rangosabb egyetemeinek csapataival, akik közé a kecskemétiek is beférkőztek.
Túl nagy célokat a csapat, első versenyével kapcsolatban, nem tűzött ki csupán szeretnék teljesíteni az összes versenyszámot. Legfőbb cél inkább, hogy a felkészülési idő alatt egy versenyautó tervezéséhez és működéséhez szükséges ismeretanyagot a csapattagok elsajátítsák, illetve hogy megismerjék azokat a kritériumokat, melyeket a szervezőség támaszt a kötelezően beadandó dokumentációkkal kapcsolatban. További cél, hogy a csapat ezen idő alatt kapcsolatot teremtsen a potenciális támogatókkal is. Jó próbája lesz ez a statikus versenyszámokra felkészülő csapattagoknak, hiszen nem csak a műszaki angoltudásukról kell majd számot adniuk, hanem próbára tehetik előadás módjukat, ezzel is gyarapítva tapasztalataikat.
Tervek
A KEFO Motorsport idei tervei közt főként a másodlagos funkciókkal rendelkező részrendszerek átalakításával és tökéletesítésével való tapasztalatszerzés szerepel.
Az egyik ilyen átalakítás a motor hűtés-rendszerét érinti, mely során alapvetően a hagyományos rendszer vízszivattyúja kerülne lecserélésre egy elektronikus PWM szabályzású rendszerre, valamint a vízrendszer csövezése is átgondolásra kerül. Az üzemanyag ellátó rendszer is változásokon fog átesni, ezzel kapcsolatban első lépésként egy új üzemanyag tartály kerül legyártásra és beépítésre. A futóművel kapcsolatban a himba átalakítása az egyik cél, a szárazsúrlódás csökkentésének érdekében.
A csapat nagy hangsúlyt fektet a kompozitokkal való munkákra is, annak érdekében, hogy a jövőben ezek az anyagok minél nagyobb arányban kerüljenek felhasználásra. Ebben a témában elsőként egy szénszálas burkolat, egy ülés, valamint egyéb takaróelemek kerülnének legyártásra. A burkolat előállításához szükséges szerszám CNC vezérlésű marógéppel, nagy sűrűségű polisztirol habból való kimunkálása van folyamatban, míg az ülés esetében az ősminta, gazdaságossági okokat is figyelembe véve, kézzel készül, szintén polisztirol habból. A pontos megmunkáláshoz a háromdimenziós modellből készült szelvények nyújtanak segítséget.
Nagy hasznára válik a csapatnak a már említett eco-marathon verseny során a kompozitok terén szerzett szaktudás, melyre alapozva a csapat a jövőben egy karbon-monocoque kifejlesztését is fontolóra veheti.
Az idei verseny fontos eleme lesz a KEFO Motorsport jövőjét meghatározó tényezőknek. A szereplés híre majd sokkal könnyebben eljuttatja a köztudatba a csapat létezését, ezzel is elősegítve a legmegfelelőbb csapatösszetétel kialakulását, valamint zökkenő mentesebbé teheti a lehetséges támogatókkal való kapcsolatteremtést. Mivel az egyes részfeladatok jól illeszkednek a főiskola képzésébe, az sem elképzelhetetlen, hogy ezek tananyagba történő integrációja még a közeljövőben megvalósulhat.
Mindezen felül a KMS hosszú távú célja, hogy a Kecskeméti Főiskola Autóipar felé történő nyitásának keretében a Formula Student versenyeken kívül, más autósport kategóriákban is növelni tudja a Főiskola elismertségét.
Ajánló
Autótechnika
- A JÖVÕ MOBILITÁSA ELÕADÁSSOROZAT
- Suttogó fékbetétek: Akusztikai tesztek a fokozott fékezési
- VÁSÁRIDÕ